Botond és a görög óriás Bizánc kapuja előtt
"A magyarok jól ismerték a kelet-római császár birodalmába vezető utat. Jártak már ott eleik, amikor az Etel-közben lakván segítették a császárt. A honfoglalást követően viszont jobban csábította őket a virágzó nyugati városok kincse, mint a távoli messzeségen túl sejlő Konstantinápoly.
De az új császár megtagadta tőlük az adót, amellyel a békét megvásárolta, sőt, szövetségre lépett a németekkel.
A magyar sereg élén, deres lován Opour ült. Mellette lovagolt a két jó barát, Zolta és Botond is. Nádszál vékony termetű az egyik, kis köpcös a másik, de harcban mindkettő legyőzhetetlen. Zolta villámgyors kardcsapásaitól csak úgy hullott az ellenség, ahová meg Botond odasújtott buzogányával, ott nem maradt más, mint beszakadt vért, sisak és koponya.
Míg a magyar sereg Konstantinápoly falai alá érkezett, útjukat égő városok és falvak jelezték, jöttüket menekülők hada hírelte. Bíborban született Konstantin császár jobbnak látta alkudozással megelőzni a várható ostromot. Követeket küldött Opourhoz, s azt ajánlotta, hogy a császár és a magyarok egy-egy kiválasztott vitéze vívjon párviadalt. Ha a magyarok vitéze győz, akkor ő, Konstantin vállalja az adófizetést.
Opour rábólintott. Kis idő múlva egy óriási görög lépett ki a város kapuján, s megállt a vezér előtt. Egy egész fejjel magasabb volt Opournál, s olyan izmai voltak, mint egy bivalynak.
-Ide hallgassatok ti kutyafejűek! Az én nevem Papadopulos. Lássam azt az embert, ne is egyet, kettőt, aki ki mer velem állni! - Botond és Zolta egyszerre léptek elő a seregből. Erre a görög harsány nevetésre fakadt: -Hát nincs közöttetek egy épkézláb fegyverforgató ember? -Én Botond vagyok, termetre a legkisebb a magyar seregben. Ma leáldozik a te életed napja. Egyedül is ellátom én a bajodat!
Magasba emelte harci buzogányát, s odalépett a város kapujához. Egy suhintás, egy dörrenés, s a nehéz, vasazott kapun embernyi rés nyílt. A császár és a császárné is megjelent az egyik várbástya fokán. A görög óriás diadalának és a pöttömnyi magyar csúfos vereségének ők is szemtanúi akartak lenni. Megkezdődött hát a párviadal. Botond fürgén hárította a görög hatalmas csapásait. A görög csak fújt, öklelt, de csapásai minduntalan célt tévesztettek. Kapkodta a fejét, nehézkesen forgott ellenfele után, de Botond buzogányának ütéseit nem tudta elkerülni.
Mikor éppen úgy érezte, hogy kardjának egyetlen suhintásával halálra sújthatja ellenfelét, a főhadvezér lekiáltott hozzá: -Most küldd a pokolra a bestét! Papadopulos kardja e hangra egy pillanatra megállt a levegőben. Ez a pillanat elég volt Botondnak arra, hogy lesújtson. Buzogánya épp az óriás kardot tartó karját érte. Az felüvöltött, s jobbja bénán csüngött alá. Balkézzel, sebzetten egyre hátrébb szorult, egyre közelebb a város kapujához. Már több sebből vérzett, amikor egy halálos csapás végleg földre terítette.
A császár és kísérete megszégyenülten takarodott vissza a palotába, s aznaptól fogva ismét fizették az adót a magyaroknak."
Kommentek